Mellplasztika 50 felett: mit érdemes mérlegelni ebben az életkorban?
A mellplasztika 50 felett egyre több olyan nő számára válik vonzó lehetőséggé, akik szeretnének magabiztosabbak lenni, vagy csak egyszerűen jól akarják magukat érezni a bőrükben. Az alábbiakban annak járunk utána, hogy mit érdemes mérlegelni ebben az életkorban.
Az 50 éves kor sok nő esetében egy új életszakasz kezdete is, amikor a gyerekek már kirepültek, így több idő és energia marad önmagukra. Nem akarnak lemondani a nőiességük hangsúlyozásáról, és ehhez hatékony eszköz lehet a mellplasztika. A döntés előtt több szempontot is érdemes mérlegelni – szerencsére a mellplasztika előtt ingyenes konzultáció keretein belül is kapsz tanácsokat.
A mellplasztika előnyei
A mellplasztika olyan beavatkozás, amely a mellek formájának és méretének korrekciójára szolgál. Lehetőség van mellnagyobbításra, mellfelvarrásra, mellkisebbítésre, valamint a mellimplantátumok cseréjére. Továbbá a mellbimbó udvar korrekciója is ide sorolható, illetve akár a mellbimbót is át lehet formázni, ha valaki nem elégedett annak méretével vagy formájával. A beavatkozás sok esetben nem csupán esztétikai célt szolgál, hanem orvosi indok is állhat mögötte.
A műtét után sok hölgy számolt be arról, hogy a megújult külsőnek köszönhetően helyreállt az önbizalmuk. Ezáltal pedig az élet számos területén sikeresebbé váltak.
Mellplasztika 50 felett – mit érdemes mérlegelni?
Ahogy már korábban is említettük, a mellplasztika 50 felett is népszerű beavatkozásnak számít. Azonban több dolgot is mérlegelni kell, például fontos, hogy a beavatkozás ne külső nyomásra történjen, hanem saját belső vágyból. A mellplasztika 50 felett nem a fiatalság visszahozataláról szól, hanem a test és a lélek harmóniájának megteremtéséről.
Érdemes figyelembe venni, hogy ebben a korban a szervezetnek több időre lehet szüksége a regenerációhoz. Továbbá a műtétet megelőzően néhány orvosi vizsgálat elvégzésére feltétlenül szükség van. Ezek magukban foglalnak laborvizsgálatot, EKG-t, mellkasröntgent és mammográfiát. További vizsgálatokra lehet szükség, ha a páciens részt vett már korábban plasztikai sebészeti beavatkozáson, valamilyen akut vagy krónikus betegségben szenved, valamint rendszeresen szed gyógyszert.
Mindemellett arra is figyelni kell, hogy ha volt korábban már plasztikai műtét, akkor a páciensnek magával kell vinnie a műtétre vonatkozó zárójelentéseket. Ha betegség miatt kezelés alatt áll, akkor pedig be kell mutatnia a dokumentációkat, és a szakorvos véleményét és javaslatát a műtéthez szükséges további vizsgálatokról és kezeléséről.
A leggyakrabban végzett plasztikai beavatkozás a mellplasztika, a kockázata minimális, ritkán alakul ki szövődmény. Azonban fontos hangsúlyozni, hogy az implantátumok nem örökéletűek. Ezért többnyire 10, de legfeljebb 15 év után cserélni kell.
Tudatos döntést kell hozni
A mellplasztika 50 felett is lehetőséget biztosít az önbizalom növelésére. Természetesen nem mindenkinek való ez az út, de azok számára, akik úgy döntenek, hogy belevágnak, fontos, hogy jól informáltak legyenek és tudatos döntést hozzanak. Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy a beavatkozás valóban a vágyott eredményt hozza.
Több szempontot kell mérlegelni a döntés meghozatala előtt. Szerencsére megkönnyíti a folyamatot, hogy a mellplasztika előtt ingyenes konzultáció keretein belül lehet tanácsokat kapni.