Van amikor nem mindegy, hogy alufelni vagy lemezfelni
Egy szép felni-gumi kombináció mindig feldobja a gépkocsi kinézetét. Fontos azonban figyelembe venni az esztétikum mellett az is, hogy az autó kereke elsősorban alkatrész, amelynek nagyon fontos szerepe van a biztonságos és hatékony működés szempontjából. Az autó tuningolás szerelmeseinek mindig csábító egy szép könnyűfém felni, figyeljünk azonban arra, hogy milyen körülmények között ajánlott az alufelni, illetve a lemezfelni használata.
Nyáron a teljesítmény optimalizálásához a rugózatlan tömeg csökkentése a cél, ezáltal javul a gyorsulás, fékezés, úttartás és a vezetési érzet, nem utolsó sorban pedig csökken a fogyasztás. Erre a célra tökéletesen megfelel az alufelni. Télen sokan inkább a lemezfelnit választják, mert ilyenkor a tapadás a lényeg, a nehezebb kerék pedig jobb tapadási képességgel bír, mert a talaj és kerék közti kapcsolati erő megnő.
Ha a fogyasztás optimalizálása a cél, akkor a lemezfelnivel szemben az alufelni az, ami hatékonyabbnak bizonyulhat, éppen a korábban említett könnyebb súlynak köszönhetően, mivel a gyorsításhoz ebben az esetben kisebb energiát kell kifejtenie a motornak, a lemezfelni viszont nehezebb.
Toyota Auris felnit azonnal, raktárról
Hosszú évek tapasztalatai alapján, minden gépkocsi gyártó cég mérnökei meghatározzák az adott autó típus kerekeinek az ideális paramétereit. Ezek az adatok a gépjármű funkcióját figyelembe véve a legoptimálisabban kerülnek kiszámításra, legyen szó kisautóról, terepjáróról vagy sportkocsiról.
Az alu-felni.eu oldalon széles a kínálat minőségi alufelnikből, amelyek kiválasztásához szakértő segítséget kínálnak az oldalon található elérhetőségeken. Például a japán gyártmányú Toyota modellek minden típusára széles választékban találunk alufelniket változatos dizájnnal, kedvező áron.
Kereshetünk akár Toyota Auris felnit vagy akár más modellt, biztos, hogy itt megtaláljuk a megfelelőt, mert rendkívül széles a méretválaszték. Az alu-felni.eu oldalon a Toyota Auris felni esetében is igaz, hogy mindig aktuális akciókkal, óriási raktárkészlettel várják vásárlóikat, hogy mindenki megtalálja az autójára megfelelő alufelnit.